A késő császárkori élet

Nyomtatóbarát változatSend by email

Pannonia történetét mindvégig meghatározták a szomszédos, barbaricumi népekkel vívott harcok. A diplomáciai eszközök nem mindig vezettek eredményre, és a nyugodt, konszolidált élet időről-időre megszakadt. A határzónában még a békés időszakokban sem voltak meglepőek a kisebb betörések.

A limes erődített vonala, mindezek ellenére, a Kr. u. 160-as évekig képes volt megakadályozni a barbárok komoly előretörését. A Kr. u. 2. század második felében a markomann háborúban, amelyben az összes határ menti, barbaricumi törzs részt vett, Róma csak nehézségek árán tudott győzelmet elérni. A veszteségeket jól példázza, hogy a békekötés része volt a százezer római hadifogoly hazabocsátása. A háború lezárását követően, a Severus-dinasztia és a katonacsászárok alatti újjáépítéssel újabb, a tartomány életében virágkornak is tekinthető konjunktúra vette kezdetét. A provincia akkori súlyát jellemezte, hogy több, későbbi katonacsászár is innen származott, és a hozzá hű legiókra támaszkodva, Pannoniában kiáltották ki császárrá.

Ez a virágzás külső (barbár betörések újbóli felerősödése) és belső (a birodalom és ezzel együtt a tartomány gazdasági válsága, infláció) tényezők hatására viszonylag rövid életű volt. A Kr. u 3. század második harmadától újabb nehézséggel kellett a birodalomnak szembenézni ezen a határszakaszon. Ebben az időszakban a gótok a Duna-delta felé húzódtak le. Ez a vándorlás kimozdította a szarmata népeket a lakóhelyükről. A legnagyobb támadás az akkor még létező Dacia provinciát érte, de a menekülő iráni eredetű törzsek betörtek Pannoniába is. Róma nem tudott kellő katonai erőt átcsoportosítani a védelemhez, mert ugyanebben az időpontban keleten a perzsák, a Rajna vidéken pedig az alemannok ellen is harcolni kényszerült.

Az utolsó Pannoniában kikiáltott császár, I. Valentinianus (Kr.u. 364-375) idején újra és utoljára megerősítették a limest, de a hunok nyugati irányú előretörése keltette népmozgás hatására egy hatalmas vizigótok vezette barbár támadás áttörte dunai vonalat. A formálisan még létező tartományt a keleti gót szövetség létrejötte számolta fel végleg.

Pannonia Secundában a kelet-római hatalom még a Kr. u. 6. század végéig megmaradt. Ezt követően az egykori provincia a hun, a gót, és az avar birodalmakba olvadt be.

A 3. század közepe táján elszenvedett barbár támadás nem kímélte a balácai villagazdaságot sem, és komoly törés következett be az addig virágzó majorság életében. A feltárások során tapasztalt jelenségek: az égési rétegek, az újjáépítést sejtető elplanírozott építési törmelék, a beszakadt és többé már nem használt pince a bizonyíték, hogy komoly károkat szenvedett el a főépület is. Az itt élők elmenekültek, vagy lemészárolták őket. A 12. helyiség fűtőcsatornájában 86 darab ezüst- és bronzpénzt rejtettek el egy bőrzacskóban. A bőrzacskót egy edénybe rakták és a kincset a csatornában helyezték el. Mivel senki nem jött el újra érte, feltételezhető, hogy az elrejtő vagy meghalt az invázió során, vagy elmenekült, és nem tért vissza. A kincset majd kétezer évvel később a régészek találták meg a főépület feltárása idején.

Az újjáépítés során a nagy lakóházat is átalakították. Az említett folyosószakaszt többé már nem fűtötték, hanem lezárva a fűtőcsatornát és áttörve az északi falat egy újabb bejáratot nyitottak a II. épület, az egyik fürdő felé. Az új homlokzaton az egész falat fehér stukkóval borították be. A fehér felületet a nyílások mindkét oldalán féloszlopokkal tagolták. A feltárás során a homlokzati stukkóborítás töredékei között egy ívelt ablakkeret nyomaira bukkantak a régészek.

Az átalakításhoz fűződik az udvart körbevevő könnyűszerkezetes, falfestménnyel díszített falazat elkészítése is.

A Kr. u. 3. századi építkezésekhez kapcsolódóan épült meg a gazdasági funkciójú XIV. és XVI. épület. A Kr. u. 3. század elején bővített II. épületet is átalakították a század folyamán. Ekkor a korábbi fürdő már lakóházként szolgált.

A Kr. u. 4. században még kisebb építkezések nyomai kimutathatók a villagazdaságban, de a század vége felé a majorság lassan elnéptelenedett. A római lakosság elmenekülése után a germán és más barbár népmozgások elérték az elhagyatott gazdaságot. Az épületek egyes termei még elég jó állapotban lehettek ahhoz, hogy átmeneti szálláshelyet biztosítsanak az erre elvonuló, rövidebb ideig itt tartózkodó csoportoknak, családoknak. A mozaikpadlókon kialakított tüzelőhelyek, az égési foltok a tanúi, hogy a szóban forgó idegenek kevésbé értékelték a római kultúra eme remekeit.

A pusztuló épületek között, a falak mellé beásott sírok már egy hanyatló korszak jelei. A gazdaság területén néhány telepes család még éldegélhetett, de a birtok egésze már nem volt használatban. Ugyanakkor a feltárások során előkerült, melléklet nélküli gyermek- és csecsemősírok esetében nem tartható elképzelhetetlennek, hogy az itt élők elmenekülése után beköltözött barbár csoportok elhunytjairól van szó.

Évszázadok teltek el. Az omladozó épületek még használható termeiben, a még álló római falak között a gazdaságtól 200 méterre levő középkori Fajsz falu lakói kezdtek el építkezni. A cölöpös szerkezetű építmények tartóoszlopait a terrazzopadlók áttörésével állították fel, a terrazzopadlókon pedig sütőkemencéket építettek. A főépület több pontján vasolvasztó kemencék létesültek: a belső udvar délnyugati sarkában, akárcsak a keleti udvar egy pontján.