A romkert

Nyomtatóbarát változatSend by email

A balácapusztai római kori villagazdaság és romkert 1984. május 18-án, a Múzeumi Világnapon nyílt meg. A komplex kutatási programon alapuló régészeti feltárások és a kedvező körülmények (a terület állami tulajdonba vétele és a művelésből történő kivonása) lehetővé tették a tudományos munka addigi eredményeinek bemutatását. A régészeti park terveit Hajnóczy Gyula készítette. A tervezett látogatóközpont helyett – hosszú ideig – a főépület és a részlegesen felfalazott II. és X. épület alkotta a romkert magját.

2002-től kezdve két szakaszban megépült a Veszprém megyei római kori kőemlékeket bemutató Lapidarium. A kőtárat az északi körítőfal mentén, a II. épülethez kapcsolódva alakították ki. Ezzel a megyei római kori faragványok gazdag és látványos gyűjteménye nyílt meg a látogatók számára.

A centenáriumi ünnepségsorozathoz kapcsolódóan készült el egy újabb, több funkciót kiszolgáló létesítmény. A III. épület felépítésével nyert többtermes egykori lakóépületben modernizált fogadóteret és múzeumi boltot, régészeti raktárat, irodát, illetve tágas múzeumpedagógia foglalkoztatótermet alakítottunk ki.

A villagazdaság nem egyszerűen régészeti bemutatóhely. Az elmúlt tizenöt-húsz év során kulturális közösségi térré nőtte ki magát.

Tudományos helyszínként jelenleg is otthont ad a balácapusztai feltáró régészeti programnak, ehhez kapcsolódóan szakmai és tudományos ismeretterjesztő jellegű kiállításoknak, régészeti/nemzetközi konferenciáknak is.

Múzeumpedagógiai foglalkozásainkon a római korral ismerkedhetnek meg az óvodás korosztályhoz tartozók éppúgy, mint a középiskolások. Nyaranta napközis táborokban intenzívebben mélyedhetnek el a gyerekek az antik gyökerek kutatásában. A pedagógusoknak lehetőséget tudunk biztosítani, hogy nyílt nap keretében ismerkedjenek meg a romkert nyújtotta szakmai lehetőségekkel.

Az időszakos nyitva tartású romkertben hosszú éveken keresztül nagy sikernek örvendő családi rendezvényeket tartottunk. Saját rendezvényeink mellett a VILLA ROMANA BALÁCA csatlakozott olyan országos rendezvényekhez, mint a Múzeumok Éjszakája, illetve a Múzeumok Őszi Fesztiválja.

Rendezvényeink között képzőművészeti kiállítások és koncertek is szerepelnek.