A villagazdaság kialakulása

Nyomtatóbarát változatSend by email

A katonai jelenlét mellett a tartomány földterületének birtokbavétele is megtörtént. A kelta lakosságot általában a korábbi lakóterületnek megfelelő bennszülött kerületekbe (civitas peregrina) osztották. A kerületek élén kezdetben lovagi rangú, római polgárjoggal bíró katonatisztek álltak. A konszolidációt követően a Rómához lojális, helyi előkelők jutottak vezető szerephez. A civitasok életébe Róma nem avatkozott bele, amíg békés viszonyok uralkodtak, és zökkenőmentes volt az adófizetés.

A megbízhatatlannak tekintett törzseket vagy több kerületbe osztották, vagy áttelepítették a határzónába, a védelem erősítésére. Az így felszabadult – általában jó minőségű – földek az állam tulajdonába kerültek. Az állami földekből, az ager publicusból különítették el a hadsereg itteni állomásoztatásához szükséges földeket, de a terület nagy része a tartomány tudatos betelepítését szolgálta.

A katonákkal együtt érkező civil réteg (kereskedők, iparosok) aránylag kis részét képezte a Dunántúlon megtelepedőknek. A szolgálati idő letelte után a provinciában állomásozó legiók, illetve auxiliáris egységek leszerelő katonáinak (veteranok) az állam földbirtokot adományozott. (Ezt hívják deductiónak.) A veterántelepítések egy része eleve az urbánus római kultúra, az új tartományban történő megteremését szolgálta, mint pélául Savaria (Szombathely) esetében, amely Claudius császár idején létesült colonia (olyan típusú város, amely tulajdonképpen Róma városának egy kihelyezett része) volt.

A deductiós veteránbirtokok nem csak a határzóna katonai táborai mellett alakultak ki, hanem a tartomány belsejében is.

A Balaton környéki feliratos emlékek, a sírkövek szövegei, illetve az előkerült tárgyi leletek alapján a legújabb kutatás feltételezi, hogy a Kr. u. 1–2. század folyamán több veterántelep, illetve -birtok létezett a Balaton-felvidéken.

Egyik ezek közül maga a balácapusztai villagazdaság. A régészeti források a földbirtok-központ legkorábbi, kezdeti időszakáról lebbentik fel a fátylat. A kutatók ezeknek az emlékeknek az értelmezésével – túllépve az egyszerű tárgyi szinten – képesek felrajzolni az adott időszak képét.

Ki, mikor, hogyan és miért? Gyakori kérdések ezek, amelyekre a régészek – sok esetben természettudományos eszközöket, vizsgálatokat is felhasználva – egyre részletgazdagabb választ tudnak adni.

A balácai villagazdaság legkorábbi római kori régészeti rétegeiből előkerült lakóházak, illetve azok leletanyaga alapján a későbbi nagybirtok helyén feltételezhetően deductiós veteránparcellák voltak. Ezt támasztja alá két, a XX. század elején Balácán előkerült, katonai övhöz, úgynevezett cingulumhoz tartozó veret. A két övdísz – korabeli ábrázolások és tárgyi párhuzamok alapján – a Kr. u. 1. század második feléből származik, és feltételezhetően egy Brittaniából vagy Rajna­ vidéki határvidékről átvezényelt legióban szolgáló katona felszereléséhez tartozott. A legiót a dunai limest érő germán támadások vagy Traianus dák háborúi kapcsán vezényelhették Pannoniába.

Szerencsés esetben, amilyen például a balácapusztai villagazdaságé, még ennél is pontosabb képet alkothatunk a földbirtok kialakulásáról.

A legio II adiutrixet Kr. u 86-ban vezényelték Brittaniából Pannoniába. A csapat 89-től Aquincumban táborozott. A katonák leszerelésére tehát már Pannoniában kerülhetett sor.

A balácai településnek a római korszak egyetlen periódusában sem volt katonai jellege, így a cingulumveretek jelenléte a veteránok letelepítésével függ össze. Szintén a legkorábbi, Rhé Gyula vezette feltárás leletanyagából ismerünk egy feliratos edénytöredéket Balácán. A felirat a legio II adiutrix egy katonáját, Cep(h)alót említi. A töredéket a kutatás ugyan a markomann háborúk utáni időszakhoz köti, de nem zárható ki korábbi, a Kr. u. 1. század végi/2. század eleji keltezés sem.

A tény tehát, miszerint a villagazdaság helyén kezdetben akár több veteránbirtok is létezett, alátámasztható. Az övet, amihez a kiszolgált katona érzelmileg is kötődött – hiszen a katonai szolgálat egyfajta kiemelt státuszt biztosított – emlékként megtarthatta, és talán otthona falán büszkén kifüggesztette.

Az még nem dönthető el a fentiekhez hasonló egyértelműséggel, vajon a földbirtok-központ kialakulása – és Kr. u. 2. századi virágzása – idegen, új tulajdonos megjelenésével hozható kapcsolatba, vagy egy itteni veterán utóda került olyan pozícióba – társadalmi-vagyoni értelemben –, ami a nagy ívű kibontakozást lehetővé tette. A villagazdaság halomsírjának, a likas-dombi tumulusnak a feliratai alapján, a legújabb kutatás kimutatta, hogy a földbirtokosok nem itáliai eredetűek, hanem egy – Claudius császártól polgárjogot kapott – előkelő helyi család tagjai voltak. A bizonyíthatóan négy generációhoz köthető síroltárok a Kr. u. 2. század eleje és a markomann háborúk közötti időszakban készültek.

 

Irodalom:

Mráv Zsolt: Egy Flavius kori katonai övveret Balácáról. In: Balácai Közlemények X. 2008